Előző nap még visszarepültünk Phnom Penh-be, a reptéren volt egy csomó időnk, amit a váróban található könyvesbolt kínálatának tanulmányozásával töltöttünk. Főleg a Khmer Rouge borzalmait taglaló könyvek voltak, bár Zsófi más könyveket olvasgatott. A főnökkel ittunk egy sört persze. Este még elmentünk enni egy indiai étterembe a csótány szállásunk mellett (leves+paratha), majd időben lefekedtünk aludni az ismételt hajnali kelés miatt. Kicsit kezdett megviselni minket a kialvatlanság... Reggel korán eltaxiztunk a buszállomásra: úticélunk a tengerparti Sihanoukville volt. Még amikor a jegyet vettük 2 nappal korábban, nagyon büszkék voltunk, hogy kifejezett kérésünkre a folyópartról indul a busz (ez közel volt relatíve a szálláshoz). Na, ezt úgy értük el -mint kiderült-, hogy egy órával hamarabb kellett odamennünk, majd átbuszozva a valódi kiinduló állomásra ott még vártunk fél órát...
A busz egyébként üti a magyar standard volán szolgáltatást: jár szendvics és üdítő is a jegy mellé, légkondis a busz. Igaz, ezért nagy árat kell fizetni: végig kambó karaoke klipek mennek dvdről, ami igen idegesítő úgy 20 mp után. Az utazás valószínűleg az ország legjobb útburkolatán történt: széles, új út, időnként fizetőkapuk. A busz végig 100-120-szal ment, a motorosokat és a szemben jövő autókat folyamatos dudaszóval parancsolta a kővel leszórt padkára. Nem is beszélve falvakon átszáguldva a többi egyéb jármű és élőlény fajtákról.
Sihanoukville az ország harmadik vagy negyedik legnagyobb városa, egyben fő kikötőváros és a CamBrew sörgyár hazája. Nagyon lerobbant egyébként; a buszállomáson tuk-tuk sofőrök egész hada várt minket és nehéz volt távoltartásuk addig, amig szlovák vendéglátóink meg nem érkeztek egy terepjáróval. Rögtön az itteni házhoz vittek minket, ami sokkal kellemesebb és nyugodtabb volt a fővárosinál. Emeletes faház, kerttel, tanteremmel, konyhával, orvosi szobával és néhány többcélú (alvás és játék) szobával. Nagyon finom gyümölcsökkel készültek érkezésünkre, kedvencünk Zsófival a 'mangosteen' és a 'dragon fruit' voltak. (Az előbbi annyira finom, hogy haza is hoztunk belőle. Itthon utánolvastam és kiderült, hogy valami csodaszerről van szó. Lásd: www.mangosztan.hu.)
Sárkánygyümölcs (forrás: wikipedia.org)
Mangosztán, az istenek eledele (forrás: wikipedia.org)
Ezt követően elfoglaltuk szállásunk, amely a tengerpart közelében, egy amerikai mókus és a leírhatatlanul ronda és büdös és szőrös nője (?) által üzemeltett hely volt. A főnökkel megbeszéltük, hogy a mókus valószínűleg ügynök, annyira nem érződött a helyen a profitszerzésre irányuló vágy. Mondjuk szerintem csak egy nettó seggfej volt a pacák. Nem kell mindent túlbonyolítanunk.
A tengerpart olyan volt, ahogy az egyszeri kelet-európai utazó a neckermann kirakata előtt töltött emlékekből felidézi: fehér homok, pálmafák. Na, ezt mi kiegészíttetük két 0,66-os Angkorral. A parton egyből hűek voltunk önmagunkhoz: a külföldiek által és számukra fenntartott bárok helyett ösztönösen a töküres, helyiek által és részére futtatott ágyakra döltünk le. Arra gondoltunk közben, hogy otthon kezdődik a munkaidő és 0°C körül van.
A hajóra dobtuk ruháinkat, és beszáguldottunk a vízbe
A poharakat itt sem használtuk
Este a főnökkel is benyomtunk egy-két sört a parton, majd beültünk egy pakisztáni és indiai ételeket kínáló étterembe, ahol egyszerűen mesés volt a kaja. Közben elment az áram, de egyből volt gyerta és generátor. Az asztalok körül fáradhatatlanul játszott két helyi kisgyermek, akiket könnyes szemmel figyelt a szomszédos asztalnál alkoholizáló 50 körüli jenki életművész. Az éjjel zavartalanul telt.
Naplemente a Serendipity Beach-en
