HTML

belsotenger

Belső tengerünk: Zsófi és Tomás kalandozásai a Világban, utazások itt-ott, túrák kisebb és nagyobb hegyeken... Ez az életünk. tomiart@gmail.com

Kambodzsa 8. - Újra Phnom Penh-ben

2009.02.10. 19:00 Zsócifa

Buszutunk Phnom penhbe kalandosan sikerült. Korai kelést követően sikerült lekésnünk buszunkat, mivel a tuk-tuk-os, akivel előző nap megegyeztünk, hogy értünk jön, nem igazán jött. Egy a bárban tartózkodó khmer menő fiataltól vártunk valami ötletet, mit tehetnék ezzel a szerencsétlenséggel? Telefonált egyet, majd érkezett a válasz, hogy csak álljunk ki az út szélére és a busz vissza fog fordulni értünk. Nos, ez így is történt. Az út eleinte földút volt iszonyatos porral, de nemsokára rátértünk a betonra, hogy megkezdhessük kb. 4 órás száguldásunkat. A busz tele volt többnyire a fővárosba tartó fiatalokkal. Még egy kék műanyagszék is előkerült plusz ülésként. Ezen a buszon is a jól megszokott zenei lírai válogatás szólt, amit már csak két sivító kisgyerek ronthatott jobban. Én inkább az ablakra tapadtam, hogy minél  többet fogadhassak be a külvilágból. Itt sajnos út közben elhaladtunk egy közlekedési baleset mellet. Sok helyi állt körül egy eszméletlen motorost. Gyanítható, hogy beletellet egy kis időbe, mire odaért a mentő. Ha egyáltalán elindult. Áthaladtunk sok hasonló városkán, falun. Mindenhol a szemetes piac köré rendeződik az élet. Rengeteg az ember az utcán és még több hulladék.

"Nyalkánkságokat" árusítók a busz megállóhelyén

Az egyik faluban egy megpakolt teherhordó elefánt jött szembe velünk. Ez nekem nagyon izgalmas történés volt út közben. Phom pehn-be megérkezve a folyóparton kerestünk szállást a belvárosban. Ez a szállás fele annyiba került és kétszer olyan jó volt, mint az az alagsori egy héttel ezelőtt. Első emeleti, nagy belmagasságú, világos, feltehetően régi polgári lakások lehettek. Még délután belevetettük magunkat a város forgatagába egy kis eseményinput reményében. Feltérképeztük a pályaudvart, amit néhány éve bezártak. Találtunk egy kis parkot, ami meglepően gondozott volt. Régi templom volt a tetején, amit mi nem másztunk  meg, mert letettük magunkat az első árnyas padra. Itt ért minket utol a korábban sokat hallott, de saját szemmel még nem látott sült pók ajánlat egy utcai mozgó árustól, aki egy nyolcéves forma lányka volt. Valószínűleg megkóstoltuk volna, ha olyan rossz lenne a khmer konyha és erre kellene fanyalodni, azonban még szakácskönyvet is vettünk rajongásunk végett. Az este hamar elérkezett számunkra, mert gyorsan elfáradtunk tűző napon a szmogot szivornyázva. És még volt egy majdnem egész napunk a repülőgép indulásáig!!! 

A híres battambangi rizs nagykereskedései

A királyi palota

Szólj hozzá!

Címkék: kambodzsa phnom penh

A bejegyzés trackback címe:

https://maradentro.blog.hu/api/trackback/id/tr281005981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása