HTML

belsotenger

Belső tengerünk: Zsófi és Tomás kalandozásai a Világban, utazások itt-ott, túrák kisebb és nagyobb hegyeken... Ez az életünk. tomiart@gmail.com

Maglić (Bosznia-Hercegovina)

2009.06.16. 20:00 Tomásfa

Soron következő boszniai úticélunkra várni kellett egy kicsit, június közepén az ország legmagasabb hegycsúcsa, a Maglić irányába indultunk el Semirával, szófogadó menyecskémmel. A Maglić a Bioč-Volujak-Vlasulja hegyekkel alkot egy csoportot Bosznia-Hercegovina dél-keleti csücskében, a montenegrói határon.  A Maglić hivatalosan legmagasabb csúcsa Boszniában, azon belül is a Republika Srpska területén található, 2386 méter magosan. Azonban érdemes tudni, hogy néhány 100 méterrel arébb, már montenegrói területen létezik egy 2388 méter magas csúcsa is (Crngorski Maglić), amely azonban nem játszik, mivel Montenegrónak van több magasabb hegysége is...Hát igen, a Balkánon nem az atomfizika axiómái alapján működnek a dolgok. De hát nem éppen ezért járunk ide? Magyarországról  ez  az  úticél  sincs  valójában  messze, hiszen  Pécsről mindössze 450km. Lószar, mondhatnánk, de azért csak minimum 5-6 óra: horvát határ  átlépése Drávaszabolcsnál, majd Našicén keresztül Slavonski Brod (útközben  jó  kis lassító, útfelújításnak álcázott kókányolás), itt várakozás 10-40  perc között  a bosnyák határon, összejön ez, kérem! Viszont a tempó biztonságos,  az  utak jók  és látványosak, ha az útitárs is kiváló, akkor semmi  sem  lehet immár akadálya egy ragyogó autókázásnak. Így is lett. Már sötét  volt,  mire a kanyargós Sarajevo-Foča útvonalról az utóbbi település előtt jobbra letérve eljutottunk Tjentištébe, amely a Sutjeska Nemzeti Park szívében  fekszik.  A Sutjeska a jugoszláv nemzeti (és nagyban a bosnyáknak is)  tudat egy kiemelkedő szimbóluma, itt sikerült egy merész hadművelettel a  sokszoros német  túlerő  gyűrűjéből  kiverekedniük  magukat  a  második világháborúban  a partizánoknak. Monumentális vasbeton emlékmű tiszteleg az egykori hősök  előtt,  amibe mi sajnos nem futottunk bele, külön pedig nem kerestük. Tjentištében  rendes  szállada (Hotel Mladost) is működik, ennek tágas  parkolójában vertük  le  az  acélt  és dőltünk kellemes nyugovóra a csomagtartóban.  Az  első  olyan  éjszakánk volt idén, amikor nem fáztunk a hálózsákban.

Útban a Trnovačko jezero felé

A  Maglić  több irányból is megmászható: meredek, de rövid úton Boszniából; egy  hosszabb, de kevésbé meredek és látványosabb úton Montenegróból. Mi ez utóbbi  mellett  döntöttünk, ugyanis így a varázslatos (mindig ezt írom, de hegyek már csak tényleg ilyenek...) Trnovačko jezero partján sátrazhattunk. Autóval  elég hosszú darabon be lehet hajtani a nemzeti parkba, a bejárat a falu  előtti  Eneregopetrol  töltőállomásnál található balra. Út közben van egy fizetőkapu,  ottjártunkkor  nem  volt  benne senki sem, később van egy parkoló, ahonnan  be  lehet  sétálni  a  Peručica őserdőbe és megtekinteni távolból a Skakavac vízesést a (feliratok ciril betűsek). Innen tovább kell még  hajtani  néhány kilométeren keresztül, majd egy nagy balos U-kanyarnál jobbra kell   továbbhaladni.   Előbb-utóbb egy  tisztásra  ér  az  ember (Prijevor),  ahol  jobbra 300 méterre egy határőr-les látható, az autót itt kell  lerakni.  Innen  gyalog  indultunk  tovább  az  autóút folytatásán, a túrajel  is  végig  megtalálható. Egy óra séta leginkább lefele a Trnovačkotó, ami már montenegrói felségterületen fekszik. A hegyek által körülölelt, szív   alakú  tó   partján  bárhol  sátrat  lehet  verni.  Mi  is  eképpen cselekedtünk, hogy  a  hegycsúcsra minél kevesebb cuccot kelljen felvinni. Ivóvíz  a  tó észak-nyugati oldala  felett  megbúvó lekattant és szemetes határőr  tákolmány  mellett található.

A festői Trnovačko jezero a Maglić gerincéről

Sajnos ami egész Boszniára jellemző, az   a   magát  "Ecological  State"-nek  kikiáltó Montenegróról  ugyancsak elmondható:  a tó partja szemetes, az teljesen alap, hogy a sörösdobozt nem viszi  magával  a legtöbb ember, a szemetet pedig a bokorba dobja. Mondjuk ez  fejlődés így utólag visszagondolva, mivel a bosnyákok nem fáradnak el abokorig   sem.   Egyébként   igen,   Montenegró   az   az  állam,  amelynek miniszterelnöke   ellen   Olaszország  kiadatást  kért,  mivel  aktívan  és személyesen résztvesz  a  cigarettacsempészet jól jövedelmező üzletében. Oh yeah.

A Bioč

Meg  kell  jegyeznem,  hogy ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhattam az ajándékba kapott túrabotokat, mely ennek megfelelően már igencsak állt is, mire odaértünk. Sokkal könnyebb vele menni, főleg felfele, nehéz csomaggal, így  végre  a  kar  is  dolgozik kicsit. A tó valóban lehengerlő látványát számunkra  jelentősen  rontotta,  hogy  már délben  iszonyatos  mennyiségű szúnyog  és  légy  volt  jelen, mindkettő az agresszív, rögtön bőrre tapadó fajtából.  Nem  is maradtunk sokáig, a sátor felállítása után elindultunk a tó  déli  oldalánál  eredő ösvényen a csúcs meghódítására. A szintemelkedés ezen  a  túrán  sem  lett  volna egyáltalán vészes (1513m->2386m), ám ennek kilencven  szászalékát  rögtön  a  legelején,  macerás,  jó  lábkapaszkodók nélküli terepen  kellett megtenni. A gerincre felérve már egy kellemess (a tótól   ez   kb. 1+1/4h),  további  1  órás  út  állt  előttünk,  jelentős szintemelkedő nélkül. Sajnos ismét nem értük el a csúcsot, ugyanis féltünk, hogy  ránk esteledik, ezért kb. fél órányira a céltól visszafordultunk. Nem tudom  mi az oka, de én nagyon ki is nyúltam a gerincre vezető úton, Semira persze sokkal jobban bírta, büszke is voltam rá. Lefele lassan tudtunk csak haladni,  nagyon sokszor leseggeltünk mindketten.

A Maglić

A tóhoz visszaérve persze láttuk,  hogy  még  belefért  volna  a csúcs is az időbe, de utólag már nem érdemes bánkódni, ugyebár. Az élelmet még érkezésünkor egy árnyékos bokorba rejtettem  el,  nagy étvággyal el is indultam, hogy kivegyem onnan. Hát nem sikerült, két  sport  szelet,  egy  csomag  Vollkornbrot  és  a  konzervek kivételével mindent megevett valamilyen állat. Az összes sajtot, kolbászt, kekszet,   balaton szeletet... Így el  is  dőlt,  hogy  másnap  reggel visszamegyünk  az  autóhoz,  aztán meglátjuk mi lesz. A szúnyogok és legyek száma  egyébként  nem  csökkent, így a sátorból ki sem mozdultunk. Ugye nem kell mondanom, hogy egy kis sörünk azért maradt vacsorára. Másnap  reggel  visszafele még megálltunk megnézni a Peručica ős-fenyőerdőt és  már említett  vízesést,  öt  perc  séta  volt az egész. Szép volt, bár magunktól  nyilván  nem vettük volna észre, hogy Európa egyik utolsó, ember által nem befolyásolt növénytársulását  látjuk.  Azért kiváncsi vagyok a Durmitor nemzeti parkra is (Montenegro), az az erdő ugyanis  a világörökség része. 

A Peručica őserdő a Sutjeska Nemzeti Parkban

Azt  találtuk  ki, hogy felkeressük Višegradot, ahol a híres Mehmet Pasa  Sokolović  által az  1500-as években épített  híd  áll.  Ez  is  a világörökség  része,  mondanom  sem kell  tán.  Épp ekkoriban olvastam Ivo Andrić  Híd a Drinán című regényét (melyet Semirától kaptam ajándékba), így nagy-nagy  várakozással néztem a látogatás elibe. Fočaból a Drina völgyében halad  az  út Višegrad felé: magas sziklák az út mindkét oldalán, kék vízű sebes  folyó,  millió  kis  alagút,  maga a csoda! Ha ez egy turisztikailag jobban menedzselt  országban volna, már mindenki ismerné képről az utazási katalógusokból, naptárakból... Ide egyszerűen el kell jönni, és kész. Nincs mit tenni.

A Drina völgye

Višegrad lehangoló volt,  nagyon  le van robbanva, az egykor olvasztótégelyként működő várost a háborúban etnikailag "tisztává" tették, eltűnt  a  muzulmán  vonal  sajnos.  A híd maga persze szép, de egymagában álldogál,  mint  valami  kiállítási  tárgy a múzeumban. Egy vacak ebéd után elindultunk  Tuzla  felé,  hogy majd ott töltjük az éjszakát, ám mivel csak kerülővel  lehetett  volna odajutni, inkább Sarajevo mellett döntöttünk. Út közben persze  elkaptak  a rendőrök, hatvan helyett nyolcvan. 25 euro lett volna  a sáp, de mivel szerencsére csak 15 volt nálunk, ennyiben maradtunk.

A híres híd Višegradban

Maga a város nem túl hangulatos hely

Sarajevo  persze  most is csodás volt, már régi ismerősként tértünk vissza. Elmentünk ezúttal  a  sörgyár éttermébe  is,  ami szintén olyan mértékben fantasztikus,  hogy csak annyit  mondok: látni  kell! Éjjel a központban aludtunk egy park mellett a csomagtartóban, reggel sokan nézegettek minket, hiszen  hétfő  volt  és  indultak munkába  a  népek.  Még  ittunk egy  jó törökkávét,  reggeliztünk egyet, vettünk a sörgyár boltjában 25 liter sört, majd hazaindultunk Pécsre. Zenica és Doboj között  sokan árultak áfonyát az út mellett, el is vertük rá minden maradék pénzünk, finom csemege! Jó volt megint itt lenni!

Vékony bokájú muzulmán nő. Semira névre hallgat

Szólj hozzá!

Címkék: bosznia hercegovina túraleírás maglić višegrad

A bejegyzés trackback címe:

http://maradentro.blog.hu/api/trackback/id/tr891251784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.