HTML

belsotenger

Belső tengerünk: Zsófi és Tomás kalandozásai a Világban, utazások itt-ott, túrák kisebb és nagyobb hegyeken... Ez az életünk. tomiart@gmail.com

Lesotho: Lesotho felett az ég

2011.08.15. 12:56 Tomásfa

Múlt szombati elfoglaltságunk egy óvoda megnyitója volt. Az idő átfordult tavasziba már, így az egész napos kerti babazsúr szépen kiszívta végtelen energiáink egy hangyányi részét. Az ünnepségre való meghívásunk apropója az volt, hogy leendő rádiós szereplésünk házigazdája egy pre-schoolt is működtet, amely nemrég kezdte meg működését. A meghívásban a mi gyerkőceink is szerepeltek, így a pick-uppal és egy bérelt kisbusszal érkeztünk a helyszínre. A kisbusz valódi helyi tömegközlekedési eszköz volt, bömbölő zenével, amit a legkisebbek is végigtáncoltak és visítottak a célig. A rádiós műsorvezető lány az összes pártfogoltunk részére készített élelem csomagot is, így mindenképp hozzá szerettünk volna járulni mi is a költségekhez. A tapír persze ezt nem akarta, így saját zsebből kellett kifizetnünk ezt-azt, hogy ne legyen kínos. A műsorvezető lány ugyanis sokat rohangál az ügyünkben ide-oda hét közben, mindenféle jutalom nélkül. A megnyitón volt ugráló-vár, vagy mi és legfőképp DJ is. Nagyon jó kis zenéket nyomtak végig… Megint sikerült egy jó napot okozni a gyerekeknek.

Motseoa és Reitumetse chilleznek a babazsúron

Az árvaházban elég háborús hangulatú heteink voltak, de a nehezén túl vagyunk. Sajnos a tapírral annyira elfajultak a dolgok, olyan mértékben feledkezett meg magáról, hogy rövid, udvarias levelet írtam Pozsonyba munkaköri felelősségi kérdéseket illetően, mindennemű egyéni problémát, sérelmet elhallgatva. Szerencsére pozitívan reagáltak, a csaj azóta átadta a büdzsé egy részét és magába fordult. Az atyával sem állnak jól a dolgok, így most nem könnyű, de már haladunk a megbékélés irányába. Sajnos nem volt más választásunk, konfrontálódni kellett minden irányba, mert még nem két hétig maradunk itt és szeretnénk a gyerekek érdekében sok mindent megvalósítani. Sajnos lehetetlen minden konfliktust elkerülni, de úgy érzem, jól kezeltük a helyzetet. Szintén friss hír, hogy Pozsony küld külön pénzt a fürdőszobás projektre, amit a magyar külügy egyelőre kormányváltásra hivatkozva halogat. Így újult erővel vághatok a munkába, ezer ötletem van az átdolgozandó projekttervvel kapcsolatban.

Délutáni foci

A még korábbi hétvégén, szombaton egy esküvőn jártunk, amit talán már említettem is korábban. A ceremónia hasonló az otthonihoz. A mennyasszonyt és a vőlegényt a család a templomhoz kíséri, ahol már a többi vendég is vár. A mise hosszabb, ráadásul ezúttal igen vicces is volt. Egy nigériai helyettesítő pap vezette, aki nem nagyon beszélte a helyi nyelvet, így folyamatosan röhögött mindenki, akármit mondott. Amikor meg épp nem nevettek volna, akkor vicceket nyomott. Ezután a pár fotózkodása következett egy elitnek számító hotel kertjében, egyedül ill. a fontosabb vendégekkel. Természetesen mivel fehérek vagyunk, így mi is kiemelt szerepet kaptunk, amin eléggé meglepődtünk és zavarban is voltunk. Ezt követően a lány családjának házához hajtott mindenki, ahol már ott várt a teljes falu az udvaron, az ott felállított sátor mellett. A két órás késés miatt már kezdett esteledni, de a hosszú ceremónia csak most vette igazán kezdetét. A tömegben álltunk éppen, amikor elkaptak minket és beültettek a pár mellé az öt asztal egyikéhez. A többi 300 vendég állt mellettünk és nézett. Mivel elég feszélyezve éreztük magunkat, így elég hamar leléptünk. Ugyanis hivatalosak voltunk egy házibuliba Zsófi egyik kolléganője révén. 30-as emberkék voltak, nálunk átlagban néhány évvel idősebb diplomások. Ez is nagyon izgalmas volt, a lányok (főleg azok voltak) mindenképp egész este táncolni akartak Zsófival. Mivel a tánctér egy kis ház még kisebb szobájában volt, ez nem volt túl egyszerű. Tanítgatták, de mivel Zsófi Kenyában már edzett, így jobban nyomta, mint a helyiek, legalábbis szerintem… 

Délutáni tengeri morzsolás. Ebből készül őrlést követően a 'papa'.

A hétvégén csak kettesben vagyunk itthon, a csaj elutazott nyaralni Dél-Afrikába. Így végre mi is át tudtunk ugorni bevásárolni a határ túloldalára az árvaháznak. Ugyanis a beindult fejlesztéseknek köszönhetően (szereljük a vizet a kútból, elkezdte az állam nyomásunkra kiépíteni a villamos hálózatot!!!) sok mindenre van szükségünk. Fúrógép, vizes szerelvények, cement, szerszámok, ácsanyag stb… Az egyik gyerek bátyját pedig felfogadtuk építőnek, ő most a csirkeólt építi homokkőből. Nagyon szép lesz, kár a csirkékbe! Az épület alapját elsősorban még egyedül mi csináltuk, a falazást már tapasztaltabbra bízom. Az alapozáshoz még betonkeverőt is szereztem az amerikai-magyar barátunktól, Matyitól. Gondolhatjátok, milyen szép lehetett, amikor én tanítottam a helyieket betont keverni… Néhány óra alatt azonban valamennyire tényleg rájöttem a technikájára, jó tapasztalat ez is.

 Házibuli Maseruban

Lassan három hónapja vagyunk itt, így hajlamosak vagyunk majd’ minden nap önkéntelenül is summát vonni az elmúlt időszakról. A kezdeti lelkesedést hamar felváltotta a lehetetlen helyzetek okozta tehetetlenség dühe, majd lassan-lassan rezignáltsága. Ennek ellenére vannak apró sikerek minden hétre és nagyon szerencsésnek érezzük magunkat továbbra is. Azt mondjuk egymásnak egy-egy nap végén: ha ezek az emberek olyan volnának, mint a svájciak, megbízhatóak, szorgalmasak, eszesek, akkor nem lenne ránk szükség, hanem mi tanulnánk tőlük. Persze így is van mit, semmi sem fekete-fehér. A kihívás pont az, hogy minden nap átvernek, kihasználnak, hülyének néznek. Ezek az emberek bizonyos tekintetben ilyenek, hiába csúnya dolog az általánosítás. Családi kört leszámítva nem segítenek egymásnak, csak önös érdek létezik. Ebben nem hibásak, társadalmi berendezkedés terén több ezer évet kell behozniuk, hiszen alapvetően a kontinens jelentős részén a törzsiség az alaprendszer mind a mai napig. De a világ többi része csak egyre elhúz. Akármennyire is 'apartheides' ez az állítás. Valószínűleg nincs értelme a munkánknak, de amíg eszembe jutna bármi más is, ami ennél egy fokkal értelmesebb lenne, pont jó lesz itt lenni és megpróbálni a lehető legtartósabb, fenntartható segítséget megadni ezeknek a gyereknek.

Lawrence az atya kedvenc ételének, a sült birkafejnek alapanyagát pucolja

Csókolunk benneteket! A család Robinson-lelkű tagjainak üzenjük, hogy kössék fel a bugyikat és gatyákat, mert Zulu, Xhosa, Sotho és legfőképp Afrikaner hordák várják türelmetlenül érkezésüket!

Szólj hozzá!

Címkék: afrika lesotho árvaház

A bejegyzés trackback címe:

http://maradentro.blog.hu/api/trackback/id/tr533158437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.