Az első nap hivatalok nélkül. Azaz csak majdnem. De haladjunk sorban!
Zsófit még reggel lepasszoltuk a közeli rendelőben, ami szintén egy kis faluban van, útba is esik. A rendelőben nyolc ápolónő dolgozik, alapból nincs velük orvos, itt értelemszerűen így megy. Nagy darab nőcik, felvágott nyelvvel: Zsófit rögtön hozzá akarták adni valamelyik brotherhoz és nekem is rögtön találtak több lehetséges asszonyt. Igen el voltak keseredve, hogy mi `wife and man` vagyunk. A rendelő épületei az apácáké, az ellátást az állam biztosítja (gyógyszerek a betegeknek, fizetés a nővéreknek). Diagnosztika semmi sincs (Kenyában volt mini labor), csak gyorstesztek HIV-re stb. Viszont ingyenes antibiotikum minden mennyiségben, amit osztanak is bőséggel. Minden második beteg HIV-es sajnos... Viszont az anti-retrovirális terápiát nyomják, ami Zsófinak jó tanulási lehetőség, otthon ilyet csak Pesten látna. Délelőttünként fog itt dolgozni, délben felvesszük és ebéd után délutánjait az árvaházban fogja tölteni. Ez jó is, mert a gyerekek alig tudnak angolul és van mit tanulniuk egyébként is (fürdés, fogmosás, szemétgyűjtés is gond...), úgyhogy a szlovák lánynak (pénteken érkezik) is lesz bőven dolga.
Az én napom is mozgalmas volt. Reggel elvittük a két mindenes-kertészünket az apácákhoz, ahol Zsófi rendelője is van, hogy megnézzék, hogy néz ki egy rendes kert. Nekünk van földünk bőven, a cél pedig az, hogy önellátók legyünk zöldségból. Tekintettel arra, hogy itt milyen kevés féle dolgot esznek (káposzta, bab, tök, kukorica, bab, káposzta, kukorica...), ez lehetseges is. Az árvaház mellett, de a parókia területén van egy iskola, amihez tyúkól és disznóól is tartozik, melyeket évek óta nem használnak (talán írtam már?). Az elődeink hónapok óta próbálják megszerezni az iskola igazgatónőjétől, aki érezve, hogy végre az életben egyszer fontos, mindig kamu indokokat talál ki az ügy halogatására (ebben itt nagyon jók, mármint Afrikaban, Zsófi szerint). Elmentem hát ma én is, hátha egy fiatalember megtöri a jeget. Ezúttal a szülők tanácsával akarja majd két hét múlva megvitatni az ügyet... Felajánlottam, hogy szívesen részt veszek ezen a tanácskozáson. Persze azt nem lehet: hisz nyilván nincs is ilyen... Nincs más, fel fogjuk ajánlani neki a tojás és a hús egy hányadát. Nehéz ezzel mit kezdeni, ugyanakkor vigyázni kell, mert a gyerekeink nagy része oda jár iskolába.
Ami jó hír, az egyik fészerben találtam egy régi, nagy teljesítmenyű dízel áram generátort. Ha meg lehet javítani és át tudjuk telepíteni (külön betonalapja van, de túl közel a gyerekek szobáihoz), lesz áram. Ugyanis hiába van ígéret a miniszter érkezésére, az előbbiek tükrében nem hiszek benne, hogy egy éven belül bárki idehozná az áramot. Az atya házának udvarán (kb. 200 méter az árvaháztól) pedig van fúrt kút, saját kis áramgenerátorral. Itt pedig telepíthetünk egy emelt tartályt (itt mindenfelé ez van), amiből csövön vihetjük majd a vizet a gyerekekhez. Úgyhogy van remény!
Szintén ebéd előtt megkötöttem az első üzletet egy kőművessel, aki be fogja fejezni az egyik félkész épületünket. Jővőbeni munkák reményében sikerült alkudni az árból. El is mentünk vele egy közeli kisvárosba, ahol indiaiaktól megrendeltük az anyagokat. Hát, kurva drága minden. Délután már együtt (Zsófi és az előző turnus szlovák leányzója, aki még ugyebár két hétig van itt) elmentünk megvenni a konyha 2 heti készletét, persze kínaiaktól. Durva környék volt: a boltban két szakadt fekete állt az ajtóban egy golyós puskával meg valami ajtólyuggató rövidcsövűvel (hogy András is élvezze a levelet...). Az imigration office-ban töltött 30 perc már-már alap. Úgy néz ki, T. tanár úr fel fogja venni a kapcsolatot a pretoriai követséggel helyettünk, azt hiszem ismeri a követet, talán szerez zsetont majd. Jó lenne. Elkezdtem átvenni itt a büdzsét, úgy néz ki, erre-arra lesz meg idén pénzünk. De nincs az a pénz, amit ne tudnánk azonnal invesztálni... Holnap a helyi NGO-kat tömörítő szervezet havi gyűlésére megyünk, meglátjuk milyen lesz.
