Rég nem írtam beszámolót, így most ígéretemhez híven elmondok mindent, ami az egy hét alatt történt. Mindent, ami most eszembe jut. Nem áll össze a kép kronológiai sorrendbe, így inkább témákat emelnék ki.
Ifjú falusi zsokék a lóversenyen
Egy gyerek befogadásakor alapvetően a következő dokumentumokra van szükségünk: szül. anyakönyvi kivonat, szülők halotti bizonyítványa, rokon elhelyezést elfogadó nyilatkozata. Ezen kívül kitöltünk egy űrlapot a gyerek fizikai állapotáról (orvos végzi) és a korábbi életkörülményeinek különböző aspektusait értékelő mátrixot. Na most a harminc gyerekből alig van valaki, akinek ezek mind megvannak. Az első három különösen fontos... Így esett, hogy Tumello névre hallgató 13 éves fiú gyermekünkért egyszer csak bejelentkezett a szomszédos tartomány egyik városából való árvaház vezetője, miszerint kéri vissza. A srácot év elején találta az országúton másodmagával menetelve az egyik gondozónk, merő véletlenségből. Elmondása alapján a következő az élettörténete: apja és anyja is meghalt, a nagyszülők erre átvették a családi házat, ahol addig élt, és kitették az utcára nővérével együtt. A rendőrség gyermekvédelmi osztálya a helyi árvaházba vitte őket. (úgy tűnik tehát, az alkoholistává nevelésen túl jelentősebb nagymamai vétségek is léteznek...). A fiú rossz magaviseletű volt, ezért az árvaház vezetője kirakta egy buszmegállóba, hogy menjen a mi tartományunk székhelyének árvaházába (Teyateyaneng, mindenki csak TY-nak hívja). Ebben az árvaházban volt szerencsém járni, sajnos. A konyhában csecsemők és kisgyerekek ültek a szarban és valami furcsa mókus épp tüzet rakott a padlón... Na, innen Tebello rögtön tovább is állt és útnak indult a főváros felé az itt megismert Tumeloval, akinek egyébként semmilyen személyes adata nem ismert és HIV-es. De nem ez a lényeg most. Az előző árvaházban persze nem szóltak Tebello nővérének, hogy hova tűnt az öccse, akkor találtak egymásra újra, amikor az előző páros megkereste a lányt a bennlakásos iskolában, ahol az tanul. Azóta a lány is minden szünidőt nálunk tölt, hogy együtt legyenek, meg persze azért is, mert nálunk jó. Természetesen Tebelloval sincs semmilyen magatartásprobléma, mintahogy senkivel sem itt nálunk. Szóval, hogy a lényegre térjek: múlt héten bejelentkezett az atyánál az előző árvaház vezetőnője, hogy vinné a gyereket, mert az övé, és meg is beszéltek péntek délelőttre egy időpontot. Tudtuk, hogy gond lehet, mert az előző páros nem szerzett semmilyen beleegyező nyilatkozatot a rokonoktól, gyakorlatilag a gyerek csak úgy nálunk volt. Szerencsére a nő késett két órát, ami itt alap, így az atya direkt lelépett, mi meg, mivel "gonosz" fehérek vagyunk, Zsófival mondhattuk, hogy a késés miatt a találka elmarad. Persze itt nem szokás hiába autózni, úgyhogy a nő teljesen ki volt akadva és elkezdett a rendőrséggel fenyegetőzni. Mondtam, hogy alap, hívja őket és készítse elő a papírokat, hogy övé a gyerek, mert én idegeneknek nem adok oda senkit. Persze itt papír sincs soha senkinél, úgyhogy a nő lelépett és aznap már nem jött vissza. E hét hétfőjén TY-ba vitt első utunk a Social Welfare irodájába, Mme Matau-hoz (Miss Mother of Lions-hoz, így hívják sesothoul a vezetőjét, itt majd minden névnek jelentése van...), hogy tanácsot kérjünk. Azt javasolta, szerezzük meg a gyerekek valamely rokonának beleegyezését kurvagyorsan és azt hagyassuk jóvá a falu főnőkével. Igen, itt a Village Chief a közigazgatási rendszer része, pecsétje van stb. Praktikus, gyakorlatilag ő igazol mindent és mindenkit az adott közösségben, mivel itt a hivatalos okmányok nem gyakoriak. Azt is említette, hogy ugorjunk be a rendőrségre, jelentsük, hogy nálunk a srác és a nővére is. Így is tettünk. Ott már tudtak az ügyről, a nő ugyanis pénteken tényleg bejelentkezett. A dolgok azonban csak ezután gyorsultak fel. Miután elmentünk a rendőrségről, rácsörögtek az atyára, hogy megérkezett a nő és az ottani (a szomszédos tartomány) rendőrség, hogy vigyék a gyerekeket. Azt eddig nem említettem, hogy Tebello nővére is jelezte, hogy szeretne inkább a mi árvaházunkba tartozni, rossz élményei vannak az előző helyen. Beültünk hát egy kis konténer kis szobájába, az ottani rendőrök, a nő, a mi rendőreink, az atya, a tehén és én. Nem szeretném sokáig ragozni, de vagy 4 órát ültünk benn, végig sesothoul ment a szöveg, egyszer félbeszakítottam, hogy szeretnék összefoglalót angolul (mivel az hivatalos nyelv), de a rábólintás ellenére nem történt semmi. A tehén persze az első fél óra után kivonult tüntetőleg, én azonban mosolyogva ültem végig, hiszen ez nem a mi országunk, itt mi csak vendégek vagyunk, akkor is, ha segíteni próbálunk. Az ottani rendőrtiszt sokáig próbálta védeni a nő érdekeit, ha már idáig utazott, végig a rendőrségek közti presztizscsatának tűnt az egész esemény. Szerencsére magunkkal hoztuk még a Social Welfare miatt a gyerekeket is, így őket is "kihallgatták" 3/4 órán keresztül. Persze ők azt mondták, hogy nálunk akarnak maradni stb stb, így végül délután kettő körül, a fő-fő rendőr behívatását követően az a döntés született, hogy egy hét múlva újra összeülünk a két tartomány Social Welfare képviselőjének részvételével és végleges döntés fog születni. Addig a gyerekek nálunk maradnak. A nő teljesen ki volt akadva és elszólta magát néhányszor, hogy így el fog maradni a kanadai támogatók esedékes juttatása az árvaházának... Valószínűleg csakis ezért lett olyan hirtelen sürgős Tebello visszaszerzése, előtte fél évig le sem szarta. Azóta megszereztük a nagybácsi beleegyezését, Village Chief által hitelesítve... Remélem a jövő heti megbeszélés már csak formaság lesz.
Segítőink a régi csöveket emelik ki a fúrt kútból
Építkezés fronton sem álltak meg a dolgok. Már érkezésünk óta tudom, hogy az árvaház előterében van egy kis védőidomnak tűnő építmény, amiben egy csap található. Annyira tele volt ez kosszal és törmelékkel, hogy nem vettem róla tudomást. Az előző páros is a 200 méterre lévő kúttól ásatott ki egy árkot, hogy majd onnan jöjjön a víz egyszer. Az atya sem tudott semmit erről a védőépítményről, természetesen. Ám egyik nap Lawrence (aki sokat segít nekem) említette szerény angol tudásával, hogy van a faluban egy öreg orvos, aki tud mindent a kútról. Igen, a védőépítmény egy kutat takar. Jellemző, jár mindenki fel-alá vízbekötést intézni stb., közben pedig van a területünkön egy kút. Nagyon érdekelt a dolog, úgyhogy elmentünk az orvoshoz a faluba. Fél órát mesélt a múltról: Buasono, a kanadai-francia orvos-pap nevelte fel, akiről a falu a nevét kapta. Úgy emlékszem, róla már írtam. Mindenestre ő egy orvos volt, aki az első világháború front-borzalmait túlélve elhatározta, hogy pap lesz. Így is lett. Majd Afrikába utazott és Lesothoban kezdte el élménydús életét a szegények segítésével. Sok-sok eseményt és évtizedet követően felépítette a St. Cecília templomot és hozzá tartozó iskolát, épületeket. Itt dolgozunk mi most is. Volt rendelője is, a pletyka szerint "Herbalist", sőt "Witch Doctor" volt. Doctor Lala, történetünk főhőse az ő neveltje és tanítványa. Fiatal korában kiépítette a hegyekről a környék falvainak vízellátását, ám Buasono halála után (1982-ben) a helyi római katolikus egyház kidobta a parókia területéről, -amit nagyrészt ő épített-, mivel nem pap. Azóta sem járt ott, pedig háza mindössze 1 km-re van. Jelenleg jólmenő praxist üzemeltet, a beteg ruhadarabjának érintésével is meg tudja állapítani a diagnózist… Éles az elméje, művelt, ilyen helyivel még nem találkoztam. A házában nevel 15-20 gyereket, akik vagy árvák, vagy szegény sorból származnak. Anélkül, hogy bármiben maradtunk volna –hiszen én csak infót kértem a kútról- egyik nap megjelent a neveltjei közül nyolc 20 év körüli és nekiálltak lebontani a védőidomot, majd egy acél háromláb segítségével elkezdték kiemelni a galvanizált acélcsöveket. Ez még klasszikus kút, egymásba csavarozott 3 méteres elemekből áll a cső, nem műanyag slagból. Elég hamar megjelentek a csöveken a víz jelei, ami nagyon jó hír: még van víz a kútban. A végén pedig ott volt a csodálatos búvárszivattyú, rozsdamentes acélból, mintha tiszta új lenne. Nem a mi ruszki vacakjainkat kell elképzelni, hanem annál keskenyebb, de jóval hosszabb, ipari terméket, a régi szép idők búr precizitásával elkészítve. Ez itt, ahol a boltokban csak elképzelhetetlenül silány kínai pléhtermékek kaphatók, óriási élmény. Másnap jött a jó hír: a szivattyú sok évi üzem és 20 évnyi pihenés után is működik. És mindezt kérés nélkül, ingyen munkával, itt Afrikában. Még nem tudom, hogyan háláljam meg a doktornak. A srácokat meghívom egy körre a kocsmában, az egyértelmű. Legalább ezt is kipróbálom, mert ezekbe a falusi krimókba természetesen egyedül nem mennénk be. Ha minden jól megy, a srácok még az üzembehelyezésben is segíteni fognak. Veszünk slagot és a többi szükséges szerelvényt, egy 5000l-es műanyag tartályt (van egy meglévő téglatorony erre a célra, arra szeretném felhelyezni, a régi óntartály már lyukas és koszos) és rácsatlakozunk a házak meglévő vezetékeire. Azok közül persze lesz, ami öreg és ömleni fog a víz itt-ott, de hát ilyen az élet. Majd kicseréljük. A vízpumpát majd az atya mobil generátorával üzemeltetjük, amikor a tartály kiürül néhány naponta. Bár friss hír, hogy az áramszolgáltató fontolgatja ingatlanunk bekötését… Hiszem, ha látom…
Tebello és Paballo az atya társaságában. A rendőrségi kihallgatás után meghívtam őket egy jó kis ebédre.
Az atyáról közben folyamatosan derülnek ki nagyon rossz dolgok: a projekt indulása és az első szlovák páros érkezése közötti fél évben, amikor a pénzek már rendelkezésére álltak, kb. 8000 EUR tűnt el. A dolgozóinkat terrorizálja, így ők alig-alig mernek megnyílni előttünk, de már kezdenek bízni bennünk, így megtudtuk, hogy adományokat adott el, a korábban vett takarók, bútorok a házában vannak, a hátunk mögött pedig ellenünk uszít. Ez utóbbinak nincs haszna és nem is veszélyes, mivel az atyát –mint kiderült-, az egész közössége utálja, lévén ugyebár lop és csal. A templomban az énekkarokon és a mi gyerekeinken kívül alig van valaki. Egy általunk is ismert apáca a barátnője (az egyik…), állítólag a pénzeket is vele lopta el. A gond az, hogy nem tudunk semmit tenni ellene, mivel nincs bizonyíték, a dolgozókat nem akarjuk bemártani, azonkívül itt nagy tisztelet övezi a papokat, ezért még a csalókkal szemben is félnek fellépni az emberek. A pap egyébként nagyon szívélyes mókus.
Lawrence-szel csirkeólt építünk éppen, most fejeztük be az alap zsaluzását. A csirkéink -20 tojó- már megvannak, úgyhogy sietnünk kell. Napi 10-15 mini tojást tojnak. A cél az, hogy hosszabb távon a tojások egy részét értékesítsük, így jutva némi bevételhez. Utána olvastam a szakirodalomban, így az épületet reggeli napsütésre tájoltam, ez növeli a tojási kedvet. Állítólag. Kb. 50 csirkére lesz elég a tér, kapnak majd fasza kifutót is.
Útban Semonkong felé a hegyekben zúzottköves úton
Jövő héten hivatalosak vagyunk egy esküvőre: a szomszédunkban van egy süketek számára fenntartott iskola, az egyik tanárral barátkoztunk össze, akinek a leendő felesége orvos. Valódi orvos, Dél-Afrikában végzett, nagyon szorgalmas és komoly csaj. Mondanom sem kell, hogy kezdő orvosként többet keres, mint Zsófi és jár nekik mellé a szolgálati lakás is. Nem említettem, de kb. egy hónapja a bevásárlóközpontban összeismerkedtünk egy magyar származású amerikai sráccal is. Matthew Orosz úgy talált ránk, hogy épp a paprikák mellett veszekedtünk valami baromságon, amikor odalépett, hogy „You guys are speaking Hungarian?”. Hogy is lehetne magyarként külföldön máshogy bemutatkozni, mint egy jó kis veszekedéssel. Azóta jó néhányszor találkoztunk, jóban vagyunk. 32 éves, 20 éves korában egy évet tanult a közgázon Pesten, így tud magyarul is, bár nagyrészt angolul beszélünk. Végül mérnök lett, az MIT-n PhD hallgató, itt Lesotho-ban és Dél-Afrikában futtat egy napenergiás projektet. A nagyapja a műegyetemen volt dékán, most emeritus professor. Sport is van újabban: beiratkoztunk a nemzeti Gym-be, ide jár a királytól kezdve mindenki, mivel ez az ország egyetlen komoly konditerme. Kétszintes épület, középen pici medencével és rengeteg géppel. Heti kétszer járunk spinningre, nagyon tetszik és így legalább nem maradok bringa nélkül. Már hiányzik a Bianchi és a Colnago kicsit… Órák előtt kicsit még erősíteni is marad idő, bár az építkezés mellett erre nem olyan nagy a szükség.
A vízesés mellett…
Hétvégén egy 150 kilométerre lévő hegyi falucskába látogattunk, ott is aludtunk az egyik legigényesebb panzióban, amit eddig életemben tapasztaltam. Az utolsó 70 km zúzottköves út volt, hegyek között, hágókon át. Utazásunk egy napra esett a király születésnapjával, így meglepetésünkre a falu feletti fennsíkon rögtön lóverseny fogadott minket. A falu apraja-nagyja összegyűlt, utóbbiak fogadásokat kötöttek az esetenkénti 2-3 versenyzőre, akik a kukoricatáblát kerülték meg. A basotho lovas nemzet, a gyerekek nyereg nélkül ülik a lovat. A legtöbb ló igen apró, ilyesmiken hódíthattak az ősmagyarok. A szállás csodás volt: kis házak egy sziklaszurdokban, a patak mellett. Mivel a szurdok kelet-nyugati tájolású, így a nap késő délutánig besütött. A tulajdonosok igazi fehér gyarmati sarjak: a nő mauritiusi, a férfi 4. generációs lesothói. Mindenestre a szobák, a fogadó, a menü mind-mind tökéletes ízlésről árulkodtak, mindenféle sallang nélkül. Ide szeretnélek elvinni benneteket, amikor jöttök. Márcsak azért is, mert a közelben a patak/folyó egy majd’ 200 méteres vízesésben végződik…
Fogadások köttetnek
Most hétvégén itthon pihenünk. Szombat délután Zsófi egyik kolléganője visz el minket egy házibuliba, vasárnap Matyival (Matthew) kirándulunk egyet valahova. Szerencsére jól szocializálódunk, így keveset kell nem jó emberek társaságában lennünk…
Lovasok tradicionális basotho takaróban, háttérben gyülekeznek a lóversenyre Semonkongban
R., köszönöm a hosszú beszámolót, nem is tudod, milyen jó volt olvasni. Tessék mindenki másnak is aktívnak lenni! Édesanyám, te is jó hosszút írtál, főleg magadhoz képest, az íráskép is javul… Mami: az ám nem számít teljesértékű levélnek, hogy "nagyon élvezed a beszámolókat". Tessék javaslatokat, élettapasztalatokat megosztani velünk! Üdv Lucának!
