belsotenger

Egy áprilisi napos reggelen kellemes, egésznapos túrának indultunk neki. Szászvárra Pécsről elég gyakran mennek buszok, kb. 1,5-2 óránként és ennek megfelelően van ott gyorsan, vagyis 1 óra alatt. Szászváron a főtéren kell leszállni és a P+ jelzésen elindulni a kellemesen lankás úton, útközben láthatjuk a volt bányaüzem épületét, amellyel szemben vadaspark létesült a közelmúltban. Ezt nem látogattuk meg, ahogy az "Ökoturisztikai checkpointot" sem, ami egyébként EU-s megfogalmazásban a Faluház...

Béka petékkel voltak tele a langyos pocsolyák

Havas és kellemes első élményeinket követően fogtuk magunkat és magashegyi csúcsok meghódítása helyett Bosznia fővárosát, Szarajevót hódítottuk meg. Cirka másfél órás autókázás után, melyből fél óra csak a hegyi szerpentines út volt, értük el azt a medencét, melyben a főváros terül el. Bizony, magas, havas hegycsúcsokkal körülvett városba futottunk be. Nem mellékes, hogy útközben lekerültek rólunk a pulóverek. Kellemes tavaszi, napsütéses klíma fogadott. Egyből a szívünkbe zártuk. Kertvárosi, ipari és panelrészeken keresztül utunk a belvárosba vezetett. Háborús nyomok mindenhol felbukkantak, de a szorgos újjáépítéseknek köszönhetően egy fejlődő város képe tárult elénk. A belvárost elnézve kissé hitetlenkedtünk azon a jóléten, ami az emberek öltözködéséből sugárzott.

Híd a Miljacka folyón: itt ölték meg Franz Ferdinandot és kedves nejét, Zsófiát

Már jó egy éve megszületett a gondolat, hogy fel kéne fedezni a közeli Bosznia hegyeit. Hova megy a magyar? Az Alpokba például. Akinek kis kelet-európai szív is dobog a testében, meg nem vágyik minden mennyiségben giccses osztrák barbie-falvakra, az a Magas-Tátrába jár, jó szlovák barátainkhoz. Nekem is ez az egyik kedvenc úticélom. Az Alpokhoz persze ez nem fogható semmilyen tekintetben sem, elismerem. Arról viszont hallot már valaki, hogy ugyancsak közel fekszik egy Bosznia-Hercegovina nevű ország (Bosna i Hercegovina / Босна и Херцеговина), amely gyakorlatilag kizárólag hegyekből áll? Halványan, ugye?

Első úticélnak a legközelebbi magashegyet, a Szarajevótól észak-nyugatra elhelyezkedő Vranicát választottuk, melynek két legmagasabb csúcsa, a Nadkrstac (2110m) és a Ločika (2106m) könnyen elérhetőnek tűntek. Azt le kell szögezni, hogy ebben az országban nem állnak rendelkezésre kész túratérképek, nincsenek mendekéházak jó karban lévő nyugdíjas nénikkel és bácsikkal. Túrajelek azonban (piros alapon fehér pötty) állítólag újra egyre több helyen vannak felfestve. Kambodzsa után mellesleg ez a világ egyik legaknaveszélyesebb országa, az úticél kiválasztása előtt utána kell olvasni az aknaveszélynek, letérni a kitaposott ösvényről csak nagyon kevés hegységben szabad, például itt.

Nem szarral gurulunk

Utolsó nap Phnom penh-ben. Tervbe vettünk egy-két kötelezőnek mondott látványosság megtekintését, mint Silver pagoda és társai, de mivel a hosszúujjút (pulóvert) otthon hagytuk, ezért a bóklászás maradt, ami meg a város méretéből kifolyólag elég hamar leférasztott minket. Így lyukadtunk ki még a délelőtti órákban a legutolsónak hagyott tervnél,  a Russian marketnél, ahol az ajándékok beszerzését gondoltuk. Nyers hústól kezdve ruhákig mindenfélét árultak. Alkudni kötelező volt. Szűk, labirintus szerű sikátorok jellemzték szerkezetileg. Néhány órácskánkba tellett mindez. És már vártuk az utána következő sört jutalmul, amit egy árnyas, szellős folyóparti bár teraszán töltötünk. Hát így búcsúztunk Kambodzsától. Délután négykörül útba vettük a repülőteret, hogy könnyes búcsút ejtve mindenki a saját útján hazajusson.

A központi piac modernista épülete

Buszutunk Phnom penhbe kalandosan sikerült. Korai kelést követően sikerült lekésnünk buszunkat, mivel a tuk-tuk-os, akivel előző nap megegyeztünk, hogy értünk jön, nem igazán jött. Egy a bárban tartózkodó khmer menő fiataltól vártunk valami ötletet, mit tehetnék ezzel a szerencsétlenséggel? Telefonált egyet, majd érkezett a válasz, hogy csak álljunk ki az út szélére és a busz vissza fog fordulni értünk. Nos, ez így is történt. Az út eleinte földút volt iszonyatos porral, de nemsokára rátértünk a betonra, hogy megkezdhessük kb. 4 órás száguldásunkat. A busz tele volt többnyire a fővárosba tartó fiatalokkal. Még egy kék műanyagszék is előkerült plusz ülésként. Ezen a buszon is a jól megszokott zenei lírai válogatás szólt, amit már csak két sivító kisgyerek ronthatott jobban. Én inkább az ablakra tapadtam, hogy minél  többet fogadhassak be a külvilágból. Itt sajnos út közben elhaladtunk egy közlekedési baleset mellet. Sok helyi állt körül egy eszméletlen motorost. Gyanítható, hogy beletellet egy kis időbe, mire odaért a mentő. Ha egyáltalán elindult. Áthaladtunk sok hasonló városkán, falun. Mindenhol a szemetes piac köré rendeződik az élet. Rengeteg az ember az utcán és még több hulladék.

"Nyalkánkságokat" árusítók a busz megállóhelyén

Visszatérés a szárazföldre elég szomorú volt. A délutáni órákra raktuk a hajóutat visszafelé. Előtte még kiélveztük utoljára a tengert és a napot. Mesefinom amokkal búcsúztunk kedvenc büfénktől is. Az indulási idő csak kábéra, szólt ezért váratlanul ért, mikor kapkodva kellet felszállnunk induló lélekvesztőnkre.

Távozás a paradicsomból

Két éjszakát töltöttünk a paradicsomi szigeten, egyszerűen leírhatatlanul idilli volt az egész. Hogyan lehetne másképp nevezni azt, amikor a parttól 15 méterre egy tényleg minimál fakunyhóban aludhat az ember, amiben csak egy matrac, moszkítóháló és tiszta lepedő található? A kunyhó körül szabadon rohangálnak a csirkék, legelésznek a szarvasmarhák, alig van néhány túrista. Volt 4-5 egyszerű kis kifőzde, ahol a három főétkezést le tudtuk bonyolítani. Áram sötétedéstől este 10-ig volt, egy hangos dízelgenerátor szolgáltatta. De sosem maradtunk fenn addig, hogy halljuk amikor kikapcsol. Nap közben a pálmafák árnyékában olvasgattunk és söröztünk. Itt az Angkor mellett kipróbáltuk a rivális Anchor sört is, borzasztó parfüm íze volt.

Tegnap is elég szép kis napunk volt. Éjjel meglehetősen sokat voltunk ébren, mivel ezúttal az ágy alól közvetlenül hallhattuk az ismeretlen, furcsa vinnyogó-kattógó hangot. A moszkítóháló és a női test nyugtató ölelésében azonban még mindig bármit túl lehet élni, így ismét felvirradt a nap. Reggel még Kampotban kolbászoltunk egy kicsit, bedobtunk egy sört, újabb péksütemény csodákat kóstoltunk meg és ellátogattunk egy árva gyermekek részére működtetett zeneiskolába. Kifejezetten nyitott fószer vagyok, azonban az a zene-bona, amit itt hallanunk kellett, bizony majdnem megviselte az idegeim. És ne jöjjön senki valami multikulti szöveggel erre, mert az az én asztalom. Szerencsére csak öt percig hallgattuk őket. Az ütős gyerekek dobverői össze voltak kötve, hogy biztos ne rontsák el a hangtávokat. Mi lett volna, ha elrontják, kérdem én?

Zeneiskola Kampotban

A reggel természetesen fürdéssel kezdődött.  Fehér homok, napsütés, kellemesen langymeleg víz néhány nejlonzacskóval és Angkor. Rövid délelőttünket a Főnök búcsúztatásával egészítettük ki. Majd miután a Főnök elment vissza busszal a fővárosba, mi egy taxival Kampot városába mentünk, végre magunk. Útközben elkapott egy hirtelen meleg zivatar a Bokor hegység lábánál, pont mikor az iskolások hazafelé tartottak bringáikkal.

A Bokor-hegység

Előző nap még visszarepültünk Phnom Penh-be, a reptéren volt egy csomó időnk, amit a váróban található könyvesbolt kínálatának tanulmányozásával töltöttünk. Főleg a Khmer Rouge borzalmait taglaló könyvek voltak, bár Zsófi más könyveket olvasgatott. A főnökkel ittunk egy sört persze. Este még elmentünk enni egy indiai étterembe a csótány szállásunk mellett (leves+paratha), majd időben lefekedtünk aludni az ismételt hajnali kelés miatt. Kicsit kezdett megviselni minket a kialvatlanság... Reggel korán eltaxiztunk a buszállomásra: úticélunk a tengerparti Sihanoukville volt. Még amikor a jegyet vettük 2 nappal korábban, nagyon büszkék voltunk, hogy kifejezett kérésünkre a folyópartról indul a busz (ez közel volt relatíve a szálláshoz). Na, ezt úgy értük el -mint kiderült-, hogy egy órával hamarabb kellett odamennünk, majd átbuszozva a valódi kiinduló állomásra ott még vártunk fél órát...

A busz egyébként üti a magyar standard volán szolgáltatást: jár szendvics és üdítő is a jegy mellé, légkondis a busz. Igaz, ezért nagy árat kell fizetni: végig kambó karaoke klipek mennek dvdről, ami igen idegesítő úgy 20 mp után. Az utazás valószínűleg az ország legjobb útburkolatán történt: széles, új út, időnként fizetőkapuk. A busz végig 100-120-szal ment, a motorosokat és a szemben jövő autókat folyamatos dudaszóval parancsolta a kővel leszórt padkára. Nem is beszélve falvakon átszáguldva a többi egyéb jármű és élőlény fajtákról.

Sihanoukville az ország harmadik vagy negyedik legnagyobb városa, egyben fő kikötőváros és a CamBrew sörgyár hazája. Nagyon lerobbant egyébként; a buszállomáson tuk-tuk sofőrök egész hada várt minket és nehéz volt távoltartásuk addig, amig szlovák vendéglátóink meg nem érkeztek egy terepjáróval. Rögtön az itteni házhoz vittek minket, ami sokkal kellemesebb és nyugodtabb volt a fővárosinál. Emeletes faház, kerttel, tanteremmel, konyhával, orvosi szobával és néhány többcélú (alvás és játék) szobával. Nagyon finom gyümölcsökkel készültek érkezésünkre, kedvencünk Zsófival a 'mangosteen' és a 'dragon fruit' voltak. (Az előbbi annyira finom, hogy haza is hoztunk belőle. Itthon utánolvastam és kiderült, hogy valami csodaszerről van szó. Lásd: www.mangosztan.hu.)

Sárkánygyümölcs (forrás: wikipedia.org)